Adventköszöntő cikk

Kedves Somogyfajszi Vendégeink! Kedves Zamárdiak!

Advent első vasárnapján, a várakozás, a reményteli beteljesedés bizonyosságának öröme tölti el szívünket, s én ezzel az örömmel köszöntöm Önöket! Köszöntünk Advent!

2009-től, az első lámpagyújtástól, a negyedik alkalommal fejezzük ki együtt, hogy valakit várunk, várjuk az Istengyermek születését. De az ünnep lényege még sem a születés maga, hanem a megtestesülés, az eljövetel.

Mindenütt, ahol a krisztusi tanok elterjedtek, az emberek szeretnének megfelelni ezeknek a tanításoknak, ám önző érdekek, szeretetnélkülivé akarják átformálni a világot.

Mégis, a keresztények száma egyre növekszik, és az emberek hőn várják annak az eseménynek a megemlékezését, megünneplését, amely az élet igenléséről, evilági életünk átformálásáról, a megújulásról és a szeretetről szól.

Megtestesülés, szeretet, küldetés a szeretet gyakorlásában? Miért nem a feltámadás?  Kérdezheti bárki, s ekkor elmondhatjuk: megtestesülés nélkül nincs megdicsőülés, nincs feltámadás, mint ahogy mag nélkül, szárba szökkenő kalász nélkül, nincs kenyér sem. Mint ahogy akkor sincs, ha a simogató szellő nem hoz esőt, ha sötét porfelhő takarja el az érlelő Napot, vagyis: szeretet nélkül az igaz élet nem létezhet.

A szeretet az a kulcs, amely táplálja lelkünket, s a lélek gondoskodik testünk épségéről. Ez, a legalapvetőbb vágy ember és ember között, az anya és a gyermek, a szomszédok, nemzetünk tagjai között, és ha beteljesedik, akkor eljön a béke, és nem hagyja magát legyőzni a gonoszság, az irigység hatalma által.

Erre tanít majd bennünket Isten fia, ezt az üzenetet hozza el nekünk a mennyek országából. A szeretet szétárasztása, hordozása, kötelessége a keresztény embernek. Ennek az állapotnak az eléréséhez ad nekünk segítséget Advent.

Tegyük fel bátran a kérdést magunknak: kinek szolgálok én az életemmel? Ha egy ország vezetője akarok lenni: valóban a népemet szeretném-e szolgálni, vagy idegen szándékok szerint akarok cselekedni.

Ha egyszerű ember vagyok: azt, és úgy tettem-e, ahogy a szeretet kívánja? Kinek adtam segítséget? Kinek voltam oltalmára? Támogattam-e a családom, a népem, az országom? Hányszor segítettem barátaimnak, munkatársaimnak, polgártársaimnak? 

Természetes, hogy néha tanácstalanok vagyunk, megbotlunk. Hiába jelentjük ki: én szeretek mindenkit! Ez csak akkor igaz, ha ennek megfelelően cselekszünk. Nem kellenek nagy dolgok! Nem kellenek drága ajándékok, hízelgő figyelmesség. Jó szó kell, egy-egy mosoly, s nem ítélkezni, egymás háta mögött.

Néha elutazni, elvinni szeretetünket, amint ezt tették a somogyfajszi gyerekek, akik eljöttek hozzánk, és amint ezt teszi, a zamárdi Betlehemes Társulat, akik csendes örömmel évek óta járják a falvakat.

 Szent Márton nem hivalkodott szeretetével, Szent Miklós püspök sem. Csak adtak. Az egyik, köpenyének felét adta egy koldusnak, a másik élelmet, ruhát a szegény, sokgyermekes családoknak. Mi volt e tett, ha nem szeretet?

És sorolhatnám a példaadó magyar szentek és boldogok névsorát: Szent Istvánt, Szent Erzsébet, Szent László, Szent Kinga, Boldog Apor Vilmos, Boldog Batthyány-Strattmann László, aki a szegényeket ingyen műtötte és gyógyította.

Tetteik, önfeláldozásuk, lehetett volna szeretet nélkül? Nem. Mert a szeretet belső szükség. Csend, béke, egy jászol, egy bölcső, melyben kisded alszik édesen.

Míg szendereg, mindenki suttog, halkan jár, és ebben a csendben meghallhatjuk a szeretet hívó szavát, amint azt Szent Pál írta:

 A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

Nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet, nem szűnik meg soha.

Mert érezzük, hogy az a varázs, az a hamisítatlan karácsonyi hangulat, mely édes-hívogatóan integet felénk, nem származhat a rideg számítások, és a hideg anyagiasság embereitől.

 Adja Isten, hogy az adventi út végén, mindannyian rátaláljunk karácsony ragyogó fényeire!

2013. december 1.

Szakáli Anna

az IR legjobb szerzője

                                        

           „A gondolatok és az ihlet rádiója”

Díjátadó ünnepség az Irodalmi Rádiónál

A miskolci székhelyű Irodalmi Rádió (IR) 2013. november 9-én a budapesti Csokonai Művelődési Központban (Pesti Szalon) tartotta tizenegyedik születésnapi ünnepségét.

Az Irodalmi Rádió célja az irodalom terjesztése, a kulturális örökség megőrzése, a magyar rádiózás színesítése, bekapcsolódás az oktatásba. Magyar, külföldi, klasszikus, kortárs, profi és amatőr irodalom egyaránt elhangzik műsoraiban. Az IR adása hallható volt már Canberrában (Ausztrália), Kolozsváron, Székelyudvarhelyen (Erdély) is. Szerzői Európa számos országából (Németország, Szlovákia, Románia, Spanyolország, Egyesült Államok, Kanada és természetesen Magyarország) származnak.

Az Irodalmi Rádió szerzőcsapata olyan írókból, költőkből áll, akiket összeköt az írás, a művészetek szeretete. Tagjai az IR honlapon, rádióműsorokban, hangzó (CD-DVD) és nyomtatott kiadványokban (antológiák, saját kötetek), valamint internetes kapcsolatokban osztják meg gondolataikat, alkotásaikat, verseiket, prózáikat, zenéiket. Évente több személyes találkozásra is sor kerül, a felolvasóestek, pályázatértékelések, eseményekhez kötött rendezvények, és a rádió évente megrendezésre kerülő születésnapi ünnepségének alkalmával. Az IR nyári tábora nagyon kedvelt találkozási pont, ahol az alkotáson kívül, személyes barátságok is köttetnek, igazi csapatépítő tréningben.

Mint minden évben, a tagság szavazatainak, és az IR vezetőségének döntése alapján, az idén is díjazásra kerültek a legjobbnak ítélt szerzők.

Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2013 címet, a zamárdi Szakáli Anna nyerte el, s vele az 1. helyezést. Az oklevél értékét növeli, hogy tájékoztató jelleggel indokolja a jelölést, minősíti a díjazott munkásságát. A második helyezett Boros Teréz, a harmadik Mentovics Éva. A vezetőség, külön meglepetésnek szánta, hogy az ünnepre megjelentetett kötet címét Anna egyik verséből választották. A kötet címe: Lelkek kicsi sugarai.

Az oklevél mellé virág, csiszolt üveg plakett, és sok-sok könyvjutalom is jár.

Az Irodalmi Rádió vezetőségének és szerkesztőcsapatának kívánunk további sikeres működést. A szerzőknek, a magyar nyelv szépségeit hordozó sikeres alkotásokat.

2013-11-09

Szani

DERVISEK kirándulás

Kedves DeRVisek!

Mielőtt beszámolnék a szombati napunkról, engedjétek meg, hogy pár gondolatot átadjak nektek arról, miért választottam a DeRVisek (dervisek) nevet Nyugdíjas klubunknak, azon kívül, hogy a DRV (Dunántúli Regionális Vízmű) rövidítés, adta a szójátékot.

A derviseket szent embereknek tekintik a mohamedán hitűek. Ők azok, akik képesek adottságaik révén kapcsolatot tartani a fenti és a földi világ között. Kicsi átvitellel a szavak értelmezésében, ezek vagyunk mi is, dervisek. Hátunk mögött a múlt, előttünk a jövő, mi vagyunk a kapocs, a jelen. Más megközelítésben, szüleink között és gyermekeink, unokáink között itt vagyunk mi, a dervisek. Láttuk a múltat és sejtjük a jövőt. Hogy milyen lesz az a jövő, rajtunk nagyon sok múlik, mert mi vagyunk a kapocs. De kapocs az élet fenntartásában a víz is, hiszen nélküle nem lehet ezen a bolygón élet. A víz, kapocs sejt és sejt között, a föld és a növények, a rajta élő minden teremtmény között, áthatja és körforgásban élteti bolygónkat.
*
Elhatározásomat - mely szerint a DRV nyugdíjasok közül azokat a személyeket, akik szeretnének továbbra is tudni egymásról, idejük, egészségük engedi, és kellő akaratuk is megvan arra, hogy több évtizedes együtt dolgozás és feladatvégzések után kapcsolatot tartsunk egymással -, tett követte és 2013 januárjában belekezdtem a DRV-sek nyugdíjas klubjának felépítésébe, a megfelelő lehetőséget biztosító Facebook internetes oldalon.

Azóta 30 főre nőtt fel a létszámunk. Október 5.-vel csatlakozott a Facebook-on kívüli kapcsolatban a Zamárdiban élő Kiss Valér, volt Siófoki Szennyvíz Üzemvezető is. Valószínű, hogy még többen is jönnének közénk, de nem mindenki „számítógépezik”, így a kapcsolatépítés nehezebben megy. Aki közülünk ilyen személyről tud, vagy szívesen tájékoztatná a jövőben, hívja közénk bátran.

Mire jó ez a kapcsolat? A szólamok helyett álljon itt az első gyakorlati példa, hiszen a találkozások a lényegét és belső értelmét mindannyian értjük. Céljaink között szerepel, hogy minden év októberében találkozzunk valahol, valamelyik tagunk szervezésében és ott ahol ő él, tegyünk egy kirándulást, miközben beszélgetünk egymással.

Most, ecsetelnem kellene, hogy az általános iskolában 8 évet, a középiskolában 4-5 évet és a főiskolákon, egyetemeken 3-4-5 évet együtt tanult, egy iskolába járók is ugyanezt teszik, tehát mi, akik szinte egy életet együtt dolgoztunk le, egy cégnél, felnőttként megismerve egymás örömét, bánatát, segítve a másik munkáját, hogyne tehetnénk meg ugyanezt.
2013. október 5-én létrejött az első találkozás, melyet akár kísérletnek is tekinthetünk. A kezdeti 11 jelentkezőből végül 6-an maradtunk, és megértéssel fogadtuk a többiek kötelezettségéből eredő lemondást.

10 órakor találkoztunk a zamárdi plébánia templomnál és a korábban jelzett helyeket megtekintve, végül eljutottunk a Tatárcsapásnak nevezett kedvelt kirándulóhelyre, ahol szépen rendezett tér, kövezett esőbeálló, padok, asztalok és tűzrakó hely várt bennünket. Útközben szőlőt, diót, mogyorót volt alkalmunk szedegetni, kóstolgatni. A Kőhegyen, Nagy Tibor pince és szőlőtulajdonostól egy üveg bort kaptunk ajándékba. Mindezek, a kedves figyelmesség, fokozták jó érzéseinket.

Beszélgetés közben sokszor és vidáman felnevettünk egy-egy jó csattanó hatása alatt. Egész nap, mindenki arcán ott lehetett látni a boldog, felszabadult mosolyt.

A szalonnák piros-ropogósra sültek, az asztal megterült. Előkerültek a pogácsák, sütemények, egy kis finom pálinka, borocska, és minden, ami illik egy jó ízű magyaros lakomához.

Lelkiekben újra közel kerültünk egymáshoz, szó volt a régi szép időkről, a nehézségekről, és a nyugdíjba vonulás körülményeiről.

Három óra után pár perccel elindultunk vissza, a Törökdúlásnak nevezett hely felé, miközben leérve az erdei útról, a Szélescsapáson keresztülhaladva egyfolytában láthattuk a csodálatos Balatont. Zamárdi nem véletlenül a „Balaton szíve” cím birtokosa. Ez az a hely, ahonnan a tó övezte összes hegyet, dombot, települést belátni.

Kicsit bevittem a lányokat a csalitosba is, no, csak azért, mert több gyógynövényt volt szerencsénk összegyűjteni és megismerni. Négy óra húsz perckor a kiindulási helyen váltottunk egy búcsúölelést és puszit a következő találkozásig.
A Zamárdi Berkenye Alkotó Körből két személy vett részt a kiránduláson.

Köszönöm, hogy eljöttetek. Köszönöm, hogy elhoztátok szívetekben a szeretetet. Jövőre találkozzunk! Kinél is?

Zamárdi 2013. október 6.                                                                             Szakáli Anna

Simándi István könyvbemutatója

Egy könyvbemutató kapcsán

Fontos a könyv. Még ma, az Internet pörgős világában is, hogy leülhessünk, kezünkbe vehessük a könyvet, elgondolkodhassunk a leírt sorok mondanivalóján. Főleg, ha a könyvet olyan valaki írta, akit ismerünk. Simándi István az Egyesület Zamárdiért örökös tiszteletbeli elnöke, Zamárdi díszpolgára tollából már olvashattunk pár cikket a Zamárdi Hírmondóban, de nem volt teljes, nem volt elégséges, mert az olvasó érezte, hogy itt még lennének olyan visszaemlékezések, történetek, amelyek településünkről, vagy a környező településekről szólnának. És valóban, mint titkos, kicsi szelencék egyszerre kitárultak az élet, a sors szőtte gyönyörű történetek. Pista bácsit egyik újságbeli cikke nyomán kerestem fel, azzal a javaslattal és kéréssel, hogy tárjuk az olvasó elé írásait, de most már rendezetten, könyv formájában. A részletek tisztázását követően négy hónap telt el, és elkészült a tervezet. A Zamárdi Berkenyekör minden tagja lelkesen sorakozott az elvégzendő feladatok mögé. Szeptember 1-jére a Kaposvári Nyomda Kft. elkészítette a kötetet, mely 110 oldalnyi terjedelemben, 55 fejezettel, 16 fényképpel valóságos tudástár a II. világháború alatt leírt történeteivel.

A könyvbemutatóra megtelt a Közösségi ház nagyterme. Simán, gördülékenyen peregtek az események, mindenki mosolygott, a közönséget jó párszor megnevettettük és elkápráztattuk a csodás dalbetétekkel. Ebben Széles Ágota, Gál Péter segédkezett. A Berkenyekörösök - Gubányiné Kata, Prigli Éva, Prigli Zsuzsa, Veit Judit, Hirschmann Attila és jómagam - "cseles" részletfelolvasásai felkeltették a figyelmet a könyv iránt. Pista bácsi boldog volt, átérezte a közösség szimpátiáját, és bizony megkönnyezte ezt az estét.

Szép este volt, elégedetten térhettünk haza. Azaz hogy térhettünk volna, de előtte még ittunk egy pohár finom bort, Tóth Mihály felajánlásából, és ettünk a süteményekből, melyet Pista bácsi feleségének Etelkának köszönhetünk. A társaság körülbelül még háromnegyedórát maradt, és ismerkedett, beszélgetett egymással.

Tényleg szép este volt! Köszönjük!

Ajánlás

 Simándi István neve nem volt ismeretlen előttem fiatal koromban sem. Szüleim többször emlegették nevét, s ez bennem is tiszteletet ébresztett, habár munkásságát csak évtizedekkel később, az Egyesület Zamárdiért tagjaként ismerhettem meg közelebbről. Ma már bizonyosan állíthatom, hogy Simándi István egy rendkívüli ember. 2013 februárjában, mintha a sors lavinája indult volna el, egyenesen Pista bácsi elé sodort, és ettől kezdve az események villámgyorsan peregtek. Kezemben tartottam a jegyzeteit, melyeket olvasva nem tudtam letenni, és alig vártam, hogy könyvformába önthessem. Simándi István elbeszélései tapintható közelségbe visznek bennünket azokhoz az eseményekhez, melyek a második világháború alatt, és az azt követő években, szülőhelyünkön megtörténtek. A leírt történetek - sokszor általunk ismert személyekről -, hiteles képet adnak az itt élők szenvedéséről, örömeiről, bánatukról, ügyeskedésükről, és amint kiderül a kötetből, az Isteni szerencséről, hogy egyáltalán meg lehetett úszni az itt húzódó frontvonal ellenére a háborút azokban az időkben, amikor számolatlanul hullottak az emberek. Ezért is érezhető találónak a könyv címe: Az Úr legyen veletek! A szerző nem szokványos írásai magukkal ragadják az olvasót. Hol filmszerűen, hol riportszerűen peregnek előttünk az események, átcsapva egyik gondolatmenetből egy felvillanó másik történésbe, feltárva az összefüggéseket a dolgok között. Simándi István elvezet bennünket az emberiesség segítő, és az embertelenség könyörtelen világába,”mikor az ember úgy elaljasul, hogy nem csak parancsra, de kéjjel öl” (Radnóti Miklós: Töredék). A leírásokból megismerhetjük azt az életre való kíváncsi és óvatos, merész és bátor embert, aki ifjú kora ellenére védelmezi a nőket, robotra jár, de eközben is pecázik a Balatonban, és aki ötvenöt év után újra találkozik azzal az amerikai pilótával, aki annak idején itt zuhant le, ebben a térségben. Aztán elkövetkezett az ötvenes évek világa, amikor még jobban a feje tetejére állt minden, és ebben a nyakatekert, értékrendet felborító közegben kellett megtalálnia magát újra az embernek. Meggyőződhetünk arról is, hogy a közösség tiszteletét egy olyan ember nyerte el a szerző személyében, aki minden megélt gondon, és minden viszontagságon felülemelkedve, töretlenül nemes, egyszerű, tiszta szívvel szereti szülőföldjét, és az itt élő embereket. Szeretettel ajánlom Simándi István könyvét azoknak, akik megélték és túlélték a nehéz időket, az itt dúló harcokat, valamint azoknak, akik a háború után születtek, mert ebből a könyvből megismerhetik a háború arcának „nem hivatalos változatát” is.

Remekbe szervezett könyvbemutatót tartottunk a zamárdi Berkenyekör tagjainak szereplésével, Széles Ágota csodálatos éneklésével, Gál Péter zongorajátékával ötvözötten.

2013-10-05

Szakáli Anna

Az Úr legyen veletek…

Simándi István: Az Úr legyen veletek…

Könyvbemutató a Közösségi házban

Történetek Zamárdi és környéke életéből a II. világháború alatt

A Zamárdi Berkenye Kör szervezésében és műsoros összeállításában, meghitt, sok figyelmességgel előkészített, érzelmekkel teli esten vehettek részt azok, akik eljöttek a közösségi házba, Simándi István - az Egyesület Zamárdiért örökös tiszteletbeli elnöke, zamárdi díszpolgára -, Az Úr legyen veletek! című könyvének bemutatójára.

A most 86 éves szerző is gyakran megilletődött, amikor a Berkenye Kör tagjai (Prigli Gyuláné Zsuzsa, Vörösné Prigli Éva, Veit Judit, Gubányi Kata, Hirschmann Attila) részleteket olvastak fel a könyvből, és a beszélgetés során (beszélgető társ Szakáli Anna) kérdések hangzottak el életével, az elbeszélésekben leírt történetekkel kapcsolatosan.

A könyvbemutató Széles Ágota éneklésével kezdődött, aki ráhangolva a jelenlévőket az akkori kor hangulatára, egy ritkán hallható balatoni és néhány korabeli katonadalt énekelt.

A szerző személyét és munkásságát Csákovics Gyula polgármester méltatta, aki kihangsúlyozta, hogy Simándi Istvánt a Zamárdihoz való töretlen ragaszkodása különösen kivételes személyiséggé emeli. Többek között Pista bácsi nevéhez fűződik az „Egyesület Zamárdiért” civil szervezet megalapítása, melynek elnökeként sokat tett Zamárdiért.

A visszaemlékezés során a fontosabbnak tartott egyesületi „akciók” megemlítésre kerültek. Többek között a Kőhegy tetején álló présház, mely sajnos elpusztult a háborúban, de helyére Pista bácsi megálmodta a szép, sokakat söröskancsóra emlékeztető kilátót. A rendszerváltás után, végre, „A magyar fájdalom” szobor is visszakaphatta eredeti rendeltetését, amit Margó Ede szobrász, a trianoni békekötés szomorú emlékeként alkotott. Végre rendeződött közös összefogással a templom előtti tér is. Kedves történetet hallottunk arról is, hogyan ismerte meg 1961-ben Etelkát, kedves feleségét az álarcosbálon, a „lilaruhás hölgy” jelmezében, aki megnyerte a báli tortát, amit aztán másnap bevitt az óvodába, és az óvodások boldogan falták fel az óvó néni ajándékát.

Egy rövid történet hangzott el a köpönyegforgatásról, mely kapcsolódik Mécs László verséhez, és mind az alapgondolat: „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, mind az emberi jellem gyengeségének leírása olyan igazságot hordoz, hogy akár ma is játszódhatna a történet…

A bor „eltemetése” az öreghegyen, 1944-ben, a mai generáció számára talán kicsit érthetetlen, hiszen nem éltek át háborút és nélkülözést. „Ez az időszak volt az átmeneti állapot, mivel a németek már elmentek, az oroszok még nem értek ide, a nyilasok elől meg elbújtunk”- mondta nevetve Pista bácsi.

Megtörve a felolvasások és emlékezések sorát, az Endréden, 1944-ben megtartott bál hangulatának felidézésére, „Táncoljunk az ősi fák alatt” címmel, egy keringő hangzott el Gál Péter szerzeményeként és előadásában.

1944.december 4-én Zamárdiba bevonultak az orosz csapatok. A fáradtan vánszorgó katonákkal szinte senki nem tudott szót érteni. Pista bácsi és pár társa, egy ukrán származású tanítónő segítségével a „nem vagyok ellenség, barát vagyok” mondatot tanulta meg oroszul, mert akkoriban az iskolákban francia, német és latin nyelvet tanultak a diákok. Ez az orosz mondat később átsegítette egy pár nehéz helyzeten.

A sokszor megdöbbentő és ijesztő háborús események néha meglepő humorral értek véget. Ilyen volt a körmös traktor esete, amivel a szerelmes orosz katona meglátogatta kedvesét és a traktor addig ment a Balaton vízében, míg a motorja le nem állt, vagy a középkori lovag képét fölidéző, vágtató orosz lovas katona, aki a templom miseruháit terítette a lovára.

Érdekes a „Találkozás a múlttal” fejezetben leírt történet a lelőtt ejtőernyős amerikai pilótáról, aki megsérült, szomjas volt, de víz hiányában csak borral tudták megkínálni az endrédi pincéknél. Később, 1999-ben a pilóta Magyarországra látogatott, felkeresve a régi harcok és lezuhanásának helyszínét. Ekkor szemtanút keresve találkozott Pista bácsival is, és újra ihatott az endrédiek borából.

Az értelmetlen, szomorú és barbár kártevés, melyet a megszálló katonák okoztak a háború vége felé, kegyetlen pontossággal és tárgyilagossággal jelennek meg az elbeszélésekben. Mindezek ellenére a kötet üzenete az olvasóknak: „ha Isten velünk van, akkor átvészelünk minden nehézséget.”

Az utolsó írás, „A mi Balatonunk” kicsit szomorkás, mert eltelt 70 év és a Balaton már nem az, mint ami volt korábban. A partokat beépítik, kő védőművek kerülnek a horgásznádasok helyére, a halak kiveszőben vannak. Ez egy új, természeti katasztrófa háború, hadviselés a Balaton ellen, aki nem tud védekezni.

„Zamárdi is város lett. Mégsem volna jó, ha elvárosiasodna”, írja a szerző, pedig sajnos ezen az úton jár…

A könyvbemutató végén, boros-süteményes vendégasztalnál Pista bácsi dedikálta a könyveket.

Az én kötetembe azt írta: „Gyurikám, tartsunk össze!” – Megfogadom, Pista bácsi!

2013-09-17                                                                                          margó

Berkenye-kör megalakulása

       „BERKENYE” Zamárdi Alkotó Kör

2013. január 22-én megalakult a BERKENYE Zamárdi Alkotó Kör. A társaság, a 2013-as év fájáról, a berkenyéről (Sorbus torminalis) nevezte el magát. Jelképük a berkenyefa.

Az alkotó kör tizenegy fővel 2013. március 1-jén tartotta alakuló összejövetelét. A Berkenye Kör tagjainak alkotásai, megtalálhatók lesznek Zamárdi város honlapján. Az alkotó kör rendelkezik alapszabállyal, mely összefoglalja a működési követelményeket.

Az alkotó kör tagjainak célja: a Zamárdiban élő, és alkotótevékenységben jeles személyek munkásságának egybegyűjtése, rendezése, megjelentetés pl. elektronikus módon, vagy a lehetőségek szerint írott formában. Az alkotások közkinccsé tétele. A helyi értékek megőrzése, különös tekintettel a Balaton, és a táj szépségének megörökítésére.

A Berkenye körhöz, bármely művészeti ágban tevékenykedő személy csatlakozhat, aki Zamárdiban él és alkot, és elfogadja az alapszabályban leírtakat. Szeretettel várjuk a jelentkezőket. Elektronikus levélcím:berkenye2013@supraktv.hu Egyéb elérhetőség: 06-20-9949-201

2013-03-01                                                                Szakáli Anna