Adventköszöntő cikk

Kedves Somogyfajszi Vendégeink! Kedves Zamárdiak!

Advent első vasárnapján, a várakozás, a reményteli beteljesedés bizonyosságának öröme tölti el szívünket, s én ezzel az örömmel köszöntöm Önöket! Köszöntünk Advent!

2009-től, az első lámpagyújtástól, a negyedik alkalommal fejezzük ki együtt, hogy valakit várunk, várjuk az Istengyermek születését. De az ünnep lényege még sem a születés maga, hanem a megtestesülés, az eljövetel.

Mindenütt, ahol a krisztusi tanok elterjedtek, az emberek szeretnének megfelelni ezeknek a tanításoknak, ám önző érdekek, szeretetnélkülivé akarják átformálni a világot.

Mégis, a keresztények száma egyre növekszik, és az emberek hőn várják annak az eseménynek a megemlékezését, megünneplését, amely az élet igenléséről, evilági életünk átformálásáról, a megújulásról és a szeretetről szól.

Megtestesülés, szeretet, küldetés a szeretet gyakorlásában? Miért nem a feltámadás?  Kérdezheti bárki, s ekkor elmondhatjuk: megtestesülés nélkül nincs megdicsőülés, nincs feltámadás, mint ahogy mag nélkül, szárba szökkenő kalász nélkül, nincs kenyér sem. Mint ahogy akkor sincs, ha a simogató szellő nem hoz esőt, ha sötét porfelhő takarja el az érlelő Napot, vagyis: szeretet nélkül az igaz élet nem létezhet.

A szeretet az a kulcs, amely táplálja lelkünket, s a lélek gondoskodik testünk épségéről. Ez, a legalapvetőbb vágy ember és ember között, az anya és a gyermek, a szomszédok, nemzetünk tagjai között, és ha beteljesedik, akkor eljön a béke, és nem hagyja magát legyőzni a gonoszság, az irigység hatalma által.

Erre tanít majd bennünket Isten fia, ezt az üzenetet hozza el nekünk a mennyek országából. A szeretet szétárasztása, hordozása, kötelessége a keresztény embernek. Ennek az állapotnak az eléréséhez ad nekünk segítséget Advent.

Tegyük fel bátran a kérdést magunknak: kinek szolgálok én az életemmel? Ha egy ország vezetője akarok lenni: valóban a népemet szeretném-e szolgálni, vagy idegen szándékok szerint akarok cselekedni.

Ha egyszerű ember vagyok: azt, és úgy tettem-e, ahogy a szeretet kívánja? Kinek adtam segítséget? Kinek voltam oltalmára? Támogattam-e a családom, a népem, az országom? Hányszor segítettem barátaimnak, munkatársaimnak, polgártársaimnak? 

Természetes, hogy néha tanácstalanok vagyunk, megbotlunk. Hiába jelentjük ki: én szeretek mindenkit! Ez csak akkor igaz, ha ennek megfelelően cselekszünk. Nem kellenek nagy dolgok! Nem kellenek drága ajándékok, hízelgő figyelmesség. Jó szó kell, egy-egy mosoly, s nem ítélkezni, egymás háta mögött.

Néha elutazni, elvinni szeretetünket, amint ezt tették a somogyfajszi gyerekek, akik eljöttek hozzánk, és amint ezt teszi, a zamárdi Betlehemes Társulat, akik csendes örömmel évek óta járják a falvakat.

 Szent Márton nem hivalkodott szeretetével, Szent Miklós püspök sem. Csak adtak. Az egyik, köpenyének felét adta egy koldusnak, a másik élelmet, ruhát a szegény, sokgyermekes családoknak. Mi volt e tett, ha nem szeretet?

És sorolhatnám a példaadó magyar szentek és boldogok névsorát: Szent Istvánt, Szent Erzsébet, Szent László, Szent Kinga, Boldog Apor Vilmos, Boldog Batthyány-Strattmann László, aki a szegényeket ingyen műtötte és gyógyította.

Tetteik, önfeláldozásuk, lehetett volna szeretet nélkül? Nem. Mert a szeretet belső szükség. Csend, béke, egy jászol, egy bölcső, melyben kisded alszik édesen.

Míg szendereg, mindenki suttog, halkan jár, és ebben a csendben meghallhatjuk a szeretet hívó szavát, amint azt Szent Pál írta:

 A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

Nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet, nem szűnik meg soha.

Mert érezzük, hogy az a varázs, az a hamisítatlan karácsonyi hangulat, mely édes-hívogatóan integet felénk, nem származhat a rideg számítások, és a hideg anyagiasság embereitől.

 Adja Isten, hogy az adventi út végén, mindannyian rátaláljunk karácsony ragyogó fényeire!

2013. december 1.

Szakáli Anna