Kedves DeRVisek!
Mielőtt beszámolnék a szombati napunkról, engedjétek meg, hogy pár
gondolatot átadjak nektek arról, miért választottam a DeRVisek (dervisek) nevet
Nyugdíjas klubunknak, azon kívül, hogy a DRV (Dunántúli Regionális Vízmű)
rövidítés, adta a szójátékot.
A derviseket szent embereknek tekintik a mohamedán hitűek. Ők azok, akik képesek adottságaik révén kapcsolatot tartani a fenti és a földi világ között. Kicsi átvitellel a szavak értelmezésében, ezek vagyunk mi is, dervisek. Hátunk mögött a múlt, előttünk a jövő, mi vagyunk a kapocs, a jelen. Más megközelítésben, szüleink között és gyermekeink, unokáink között itt vagyunk mi, a dervisek. Láttuk a múltat és sejtjük a jövőt. Hogy milyen lesz az a jövő, rajtunk nagyon sok múlik, mert mi vagyunk a kapocs. De kapocs az élet fenntartásában a víz is, hiszen nélküle nem lehet ezen a bolygón élet. A víz, kapocs sejt és sejt között, a föld és a növények, a rajta élő minden teremtmény között, áthatja és körforgásban élteti bolygónkat.
*
Elhatározásomat - mely szerint a DRV nyugdíjasok közül azokat a személyeket, akik szeretnének továbbra is tudni egymásról, idejük, egészségük engedi, és kellő akaratuk is megvan arra, hogy több évtizedes együtt dolgozás és feladatvégzések után kapcsolatot tartsunk egymással -, tett követte és 2013 januárjában belekezdtem a DRV-sek nyugdíjas klubjának felépítésébe, a megfelelő lehetőséget biztosító Facebook internetes oldalon.
Azóta 30 főre nőtt fel a létszámunk. Október 5.-vel csatlakozott a Facebook-on kívüli kapcsolatban a Zamárdiban élő Kiss Valér, volt Siófoki Szennyvíz Üzemvezető is. Valószínű, hogy még többen is jönnének közénk, de nem mindenki „számítógépezik”, így a kapcsolatépítés nehezebben megy. Aki közülünk ilyen személyről tud, vagy szívesen tájékoztatná a jövőben, hívja közénk bátran.
Mire jó ez a kapcsolat? A szólamok helyett álljon itt az első gyakorlati példa, hiszen a találkozások a lényegét és belső értelmét mindannyian értjük. Céljaink között szerepel, hogy minden év októberében találkozzunk valahol, valamelyik tagunk szervezésében és ott ahol ő él, tegyünk egy kirándulást, miközben beszélgetünk egymással.
Most, ecsetelnem kellene, hogy az általános iskolában 8 évet, a középiskolában 4-5 évet és a főiskolákon, egyetemeken 3-4-5 évet együtt tanult, egy iskolába járók is ugyanezt teszik, tehát mi, akik szinte egy életet együtt dolgoztunk le, egy cégnél, felnőttként megismerve egymás örömét, bánatát, segítve a másik munkáját, hogyne tehetnénk meg ugyanezt.
2013. október 5-én létrejött az első találkozás, melyet akár kísérletnek is tekinthetünk. A kezdeti 11 jelentkezőből végül 6-an maradtunk, és megértéssel fogadtuk a többiek kötelezettségéből eredő lemondást.
10 órakor találkoztunk a zamárdi plébánia templomnál és a korábban jelzett helyeket megtekintve, végül eljutottunk a Tatárcsapásnak nevezett kedvelt kirándulóhelyre, ahol szépen rendezett tér, kövezett esőbeálló, padok, asztalok és tűzrakó hely várt bennünket. Útközben szőlőt, diót, mogyorót volt alkalmunk szedegetni, kóstolgatni. A Kőhegyen, Nagy Tibor pince és szőlőtulajdonostól egy üveg bort kaptunk ajándékba. Mindezek, a kedves figyelmesség, fokozták jó érzéseinket.
Beszélgetés közben sokszor és vidáman felnevettünk egy-egy jó csattanó hatása alatt. Egész nap, mindenki arcán ott lehetett látni a boldog, felszabadult mosolyt.
A szalonnák piros-ropogósra sültek, az asztal megterült. Előkerültek a pogácsák, sütemények, egy kis finom pálinka, borocska, és minden, ami illik egy jó ízű magyaros lakomához.
Lelkiekben újra közel kerültünk egymáshoz, szó volt a régi szép időkről, a nehézségekről, és a nyugdíjba vonulás körülményeiről.
Három óra után pár perccel elindultunk vissza, a Törökdúlásnak nevezett hely felé, miközben leérve az erdei útról, a Szélescsapáson keresztülhaladva egyfolytában láthattuk a csodálatos Balatont. Zamárdi nem véletlenül a „Balaton szíve” cím birtokosa. Ez az a hely, ahonnan a tó övezte összes hegyet, dombot, települést belátni.
Kicsit bevittem a lányokat a csalitosba is, no, csak azért, mert több gyógynövényt volt szerencsénk összegyűjteni és megismerni. Négy óra húsz perckor a kiindulási helyen váltottunk egy búcsúölelést és puszit a következő találkozásig.
A Zamárdi Berkenye Alkotó Körből két személy vett részt a kiránduláson.
Köszönöm, hogy eljöttetek. Köszönöm, hogy elhoztátok szívetekben a szeretetet. Jövőre találkozzunk! Kinél is?
Zamárdi 2013. október 6. Szakáli Anna
