Passio
- gondolatok
Szombat délelőtt, Budapest,
Corvin mozi. A nyolcfős csapat tagjain, enyhe izgalom észlelhető. Van, aki már
látta, de csak annyit mond: Meg kell nézni.
És most újra itt van. Talán választ kapok, az elmúlt hetek szópárbajaira. Sokan mondják, jaj, nem nézem meg, mert nem bírom a szadista jeleneteket. A kábítószer ügynökök halála, a rossz fiúk, rossz lányok, és a sorozat vagy kéjgyilkosok szadizmusa, amit nap mint nap néznek a tévében, az bizonyára kevésbé zavarja őket.
Talán most választ kapok.
Kirekesztő? Antiszemita? Melyik? Nézem a filmet és eláll a lélegzetem, a
pulzusom jóval száz fölött. A képek beszélnek. A vágás, a felvételek társítása,
a történtek egymásutánisága, ahogy a feszültséget feloldja egy-egy felvillanó
régebbi történéssel, átgondolt, megszerkesztett fénnyel, árnyékkal hangsúlyozva
a mondanivalót. Az arcok nagyon jellemzőek. Igen, egyértelmű számomra a jó szándék
és a rosszindulat kérdése. A szenvedés előttünk zajlik. Jézus kínszenvedése.
Amikor ostorozzák, becsukom a szemem. A katonák élcelődnek, mert "az ember
úgy elaljasul, hogy nem csak parancsra, de kéjjel öl"…
"Miért nem vet ennek véget
valaki?" – hangzik a kérdés, ezt kérdem én is lüktető halántékkal. A nép
fél, és csak siránkozik. Ennyi ember közül senki… A főpapok is nézik. Az eset
azonban koncepciós és tanulságul szánják, tehát kegyetlennek kell lennie.
Emlékszünk a boszorkányégetésekre, emlékszünk a háborúk koncentrációs
táborainak égő hús szagára, emlékszünk az 56- utáni eseményekre, emlékszünk …
"Miért nem vet ennek véget
valaki?" – pedig megmondtad: ne miattam sírjatok, hanem magatok és fiaitok
miatt. Süket fülek. A sátán végig jelen volt, van. Te felismerted, mi nem. Te
ellene mondtál, mi nem. Simon biztat: mindjárt odaérünk. És tudom, hogy ez az
ember másképpen gondolja.
Tekinteted felém fordul.
Megrettenek, mert sugárzik szemedből a mindent előre tudó belenyugvás, az
áldozat tehetetlen, megadó nyugalma. Tudod, hogy rosszat tesznek, tudod, hogy
ennek ára lesz, mégis megteszik a hatalomvágy, a dölyfös kiválasztottság
tudatában. Mégis a főpapért imádkozol…
Megint becsukom a szemem, csak a
katonák latin beszédét és a kalapács ütéseit hallom.
És hiába minden, mert a
földrengéstől imbolygó kereszt alatt megszületik az, amit nem akarnak.
A felhőből elindul egy vízcsepp,
melyen keresztül látjuk, hogy a sátán is jelen van, mint mindig, Jézus
igazságától azonban most ő szenved. Aztán a vízcsepp meglódul és a gyalázat
porát lemosva, elemi erővel vágódik a köves talajra, hogy szétfröccsenő
cseppjei életet vigyenek a világ minden tája felé.
Másnap, húsvét napján az üres
sírkamrát éles, éltető fény járja át…
Bevégeztetett. A teremben néma
csend, senki nem mozdul még vagy öt percig, csak néha hallatszik egy-egy
sóhajtás.
Választ kaptam. Kirekesztő?
Antiszemita? Egyik sem. Történelmi igazság.
Zamárdi, 2004. április 6.
Szakáli
Anna
