Simándi
István: Az Úr legyen veletek…
Könyvbemutató a Közösségi házban
Történetek
Zamárdi és környéke életéből a II. világháború alatt
A Zamárdi Berkenye
Kör szervezésében és műsoros összeállításában, meghitt, sok figyelmességgel
előkészített, érzelmekkel teli esten vehettek részt azok, akik eljöttek a
közösségi házba, Simándi István - az Egyesület Zamárdiért örökös tiszteletbeli
elnöke, zamárdi díszpolgára -, Az Úr legyen veletek! című könyvének bemutatójára.
A most 86 éves szerző
is gyakran megilletődött, amikor a Berkenye Kör tagjai (Prigli Gyuláné Zsuzsa,
Vörösné Prigli Éva, Veit Judit, Gubányi Kata, Hirschmann Attila) részleteket olvastak
fel a könyvből, és a beszélgetés során (beszélgető társ Szakáli Anna) kérdések
hangzottak el életével, az elbeszélésekben leírt történetekkel kapcsolatosan.
A könyvbemutató Széles
Ágota éneklésével kezdődött, aki ráhangolva a jelenlévőket az akkori kor
hangulatára, egy ritkán hallható balatoni és néhány korabeli katonadalt énekelt.
A szerző személyét
és munkásságát Csákovics Gyula polgármester méltatta, aki kihangsúlyozta, hogy Simándi
Istvánt a Zamárdihoz való töretlen ragaszkodása különösen kivételes
személyiséggé emeli. Többek között Pista bácsi nevéhez fűződik az „Egyesület
Zamárdiért” civil szervezet megalapítása, melynek elnökeként sokat tett
Zamárdiért.
A visszaemlékezés
során a fontosabbnak tartott egyesületi „akciók” megemlítésre kerültek. Többek
között a Kőhegy tetején álló présház, mely sajnos elpusztult a háborúban, de
helyére Pista bácsi megálmodta a szép, sokakat söröskancsóra emlékeztető kilátót.
A rendszerváltás után, végre, „A magyar fájdalom” szobor is visszakaphatta
eredeti rendeltetését, amit Margó Ede szobrász, a trianoni békekötés szomorú
emlékeként alkotott. Végre rendeződött közös összefogással a templom előtti tér
is. Kedves történetet hallottunk arról is, hogyan ismerte meg 1961-ben Etelkát,
kedves feleségét az álarcosbálon, a „lilaruhás hölgy” jelmezében, aki megnyerte
a báli tortát, amit aztán másnap bevitt az óvodába, és az óvodások boldogan
falták fel az óvó néni ajándékát.
Egy rövid történet
hangzott el a köpönyegforgatásról, mely kapcsolódik Mécs László verséhez, és
mind az alapgondolat: „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, mind az
emberi jellem gyengeségének leírása olyan igazságot hordoz, hogy akár ma is játszódhatna
a történet…
A bor „eltemetése”
az öreghegyen, 1944-ben, a mai generáció számára talán kicsit érthetetlen,
hiszen nem éltek át háborút és nélkülözést. „Ez az időszak volt az átmeneti
állapot, mivel a németek már elmentek, az oroszok még nem értek ide, a nyilasok
elől meg elbújtunk”- mondta nevetve Pista bácsi.
Megtörve a
felolvasások és emlékezések sorát, az Endréden, 1944-ben megtartott bál
hangulatának felidézésére, „Táncoljunk az ősi fák alatt” címmel, egy keringő
hangzott el Gál Péter szerzeményeként és előadásában.
1944.december 4-én
Zamárdiba bevonultak az orosz csapatok. A fáradtan vánszorgó katonákkal szinte
senki nem tudott szót érteni. Pista bácsi és pár társa, egy ukrán származású
tanítónő segítségével a „nem vagyok ellenség, barát vagyok” mondatot tanulta
meg oroszul, mert akkoriban az iskolákban francia, német és latin nyelvet
tanultak a diákok. Ez az orosz mondat később átsegítette egy pár nehéz helyzeten.
A sokszor
megdöbbentő és ijesztő háborús események néha meglepő humorral értek véget.
Ilyen volt a körmös traktor esete, amivel a szerelmes orosz katona meglátogatta
kedvesét és a traktor addig ment a Balaton vízében, míg a motorja le nem állt,
vagy a középkori lovag képét fölidéző, vágtató orosz lovas katona, aki a
templom miseruháit terítette a lovára.
Érdekes a „Találkozás
a múlttal” fejezetben leírt történet a lelőtt ejtőernyős amerikai pilótáról,
aki megsérült, szomjas volt, de víz hiányában csak borral tudták megkínálni az
endrédi pincéknél. Később, 1999-ben a pilóta Magyarországra látogatott,
felkeresve a régi harcok és lezuhanásának helyszínét. Ekkor szemtanút keresve találkozott
Pista bácsival is, és újra ihatott az endrédiek borából.
Az értelmetlen,
szomorú és barbár kártevés, melyet a megszálló katonák okoztak a háború vége
felé, kegyetlen pontossággal és tárgyilagossággal jelennek meg az
elbeszélésekben. Mindezek ellenére a kötet üzenete az olvasóknak: „ha Isten velünk
van, akkor átvészelünk minden nehézséget.”
Az utolsó írás, „A
mi Balatonunk” kicsit szomorkás, mert eltelt 70 év és a Balaton már nem az,
mint ami volt korábban. A partokat beépítik, kő védőművek kerülnek a
horgásznádasok helyére, a halak kiveszőben vannak. Ez egy új, természeti katasztrófa
háború, hadviselés a Balaton ellen, aki nem tud védekezni.
„Zamárdi is város
lett. Mégsem volna jó, ha elvárosiasodna”, írja a szerző, pedig sajnos ezen az
úton jár…
A könyvbemutató
végén, boros-süteményes vendégasztalnál Pista bácsi dedikálta a könyveket.
Az én kötetembe azt
írta: „Gyurikám, tartsunk össze!” – Megfogadom, Pista bácsi!
2013-09-17 margó
