Az Úr legyen veletek…

Simándi István: Az Úr legyen veletek…

Könyvbemutató a Közösségi házban

Történetek Zamárdi és környéke életéből a II. világháború alatt

A Zamárdi Berkenye Kör szervezésében és műsoros összeállításában, meghitt, sok figyelmességgel előkészített, érzelmekkel teli esten vehettek részt azok, akik eljöttek a közösségi házba, Simándi István - az Egyesület Zamárdiért örökös tiszteletbeli elnöke, zamárdi díszpolgára -, Az Úr legyen veletek! című könyvének bemutatójára.

A most 86 éves szerző is gyakran megilletődött, amikor a Berkenye Kör tagjai (Prigli Gyuláné Zsuzsa, Vörösné Prigli Éva, Veit Judit, Gubányi Kata, Hirschmann Attila) részleteket olvastak fel a könyvből, és a beszélgetés során (beszélgető társ Szakáli Anna) kérdések hangzottak el életével, az elbeszélésekben leírt történetekkel kapcsolatosan.

A könyvbemutató Széles Ágota éneklésével kezdődött, aki ráhangolva a jelenlévőket az akkori kor hangulatára, egy ritkán hallható balatoni és néhány korabeli katonadalt énekelt.

A szerző személyét és munkásságát Csákovics Gyula polgármester méltatta, aki kihangsúlyozta, hogy Simándi Istvánt a Zamárdihoz való töretlen ragaszkodása különösen kivételes személyiséggé emeli. Többek között Pista bácsi nevéhez fűződik az „Egyesület Zamárdiért” civil szervezet megalapítása, melynek elnökeként sokat tett Zamárdiért.

A visszaemlékezés során a fontosabbnak tartott egyesületi „akciók” megemlítésre kerültek. Többek között a Kőhegy tetején álló présház, mely sajnos elpusztult a háborúban, de helyére Pista bácsi megálmodta a szép, sokakat söröskancsóra emlékeztető kilátót. A rendszerváltás után, végre, „A magyar fájdalom” szobor is visszakaphatta eredeti rendeltetését, amit Margó Ede szobrász, a trianoni békekötés szomorú emlékeként alkotott. Végre rendeződött közös összefogással a templom előtti tér is. Kedves történetet hallottunk arról is, hogyan ismerte meg 1961-ben Etelkát, kedves feleségét az álarcosbálon, a „lilaruhás hölgy” jelmezében, aki megnyerte a báli tortát, amit aztán másnap bevitt az óvodába, és az óvodások boldogan falták fel az óvó néni ajándékát.

Egy rövid történet hangzott el a köpönyegforgatásról, mely kapcsolódik Mécs László verséhez, és mind az alapgondolat: „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, mind az emberi jellem gyengeségének leírása olyan igazságot hordoz, hogy akár ma is játszódhatna a történet…

A bor „eltemetése” az öreghegyen, 1944-ben, a mai generáció számára talán kicsit érthetetlen, hiszen nem éltek át háborút és nélkülözést. „Ez az időszak volt az átmeneti állapot, mivel a németek már elmentek, az oroszok még nem értek ide, a nyilasok elől meg elbújtunk”- mondta nevetve Pista bácsi.

Megtörve a felolvasások és emlékezések sorát, az Endréden, 1944-ben megtartott bál hangulatának felidézésére, „Táncoljunk az ősi fák alatt” címmel, egy keringő hangzott el Gál Péter szerzeményeként és előadásában.

1944.december 4-én Zamárdiba bevonultak az orosz csapatok. A fáradtan vánszorgó katonákkal szinte senki nem tudott szót érteni. Pista bácsi és pár társa, egy ukrán származású tanítónő segítségével a „nem vagyok ellenség, barát vagyok” mondatot tanulta meg oroszul, mert akkoriban az iskolákban francia, német és latin nyelvet tanultak a diákok. Ez az orosz mondat később átsegítette egy pár nehéz helyzeten.

A sokszor megdöbbentő és ijesztő háborús események néha meglepő humorral értek véget. Ilyen volt a körmös traktor esete, amivel a szerelmes orosz katona meglátogatta kedvesét és a traktor addig ment a Balaton vízében, míg a motorja le nem állt, vagy a középkori lovag képét fölidéző, vágtató orosz lovas katona, aki a templom miseruháit terítette a lovára.

Érdekes a „Találkozás a múlttal” fejezetben leírt történet a lelőtt ejtőernyős amerikai pilótáról, aki megsérült, szomjas volt, de víz hiányában csak borral tudták megkínálni az endrédi pincéknél. Később, 1999-ben a pilóta Magyarországra látogatott, felkeresve a régi harcok és lezuhanásának helyszínét. Ekkor szemtanút keresve találkozott Pista bácsival is, és újra ihatott az endrédiek borából.

Az értelmetlen, szomorú és barbár kártevés, melyet a megszálló katonák okoztak a háború vége felé, kegyetlen pontossággal és tárgyilagossággal jelennek meg az elbeszélésekben. Mindezek ellenére a kötet üzenete az olvasóknak: „ha Isten velünk van, akkor átvészelünk minden nehézséget.”

Az utolsó írás, „A mi Balatonunk” kicsit szomorkás, mert eltelt 70 év és a Balaton már nem az, mint ami volt korábban. A partokat beépítik, kő védőművek kerülnek a horgásznádasok helyére, a halak kiveszőben vannak. Ez egy új, természeti katasztrófa háború, hadviselés a Balaton ellen, aki nem tud védekezni.

„Zamárdi is város lett. Mégsem volna jó, ha elvárosiasodna”, írja a szerző, pedig sajnos ezen az úton jár…

A könyvbemutató végén, boros-süteményes vendégasztalnál Pista bácsi dedikálta a könyveket.

Az én kötetembe azt írta: „Gyurikám, tartsunk össze!” – Megfogadom, Pista bácsi!

2013-09-17                                                                                          margó