BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON
2009. február 22-ére, farsang vasárnapjára, a mohácsi busójárás
nevezetes eseményére a NABE (Nők a Balatonért Egyesület) zamárdi szervezete
kirándulást szervezett.
Boldog izgalommal gyülekezett a résztvevők csapata gyermekestől, unokástul,
barátnőstül, férjestől, kinek-kinek a családjában hogyan engedte a szabadidő,
vagy az egészségi állapot az utazást. A busz megtelt és a beszélgetés zsongása
megtöltötte a teret. Mindenkinél érződött az utazás izgalma.
Egyszer csak felötlött bennem a kérdés, vajon miért szeretik az
emberek a busójárást? Miért szeretik a busókat? Tényleg elűzték a törököt? Tényleg
elűzik a telet? Valóban varázserővel hatnak a lányokra, asszonyokra és azok
termékenyebbé válnak a varázslatuktól?
Mikor megérkezünk, a busók és más maskarások már az utcákat
járják. Sokan felkérik őket közös fényképezkedésre. A tömeg egyre nő, egyre
több busóval lehet találkozni.
Az álarcok egyike, másika nagyon rémisztő. De a hatalmas faragott
és festett álarc alatt kedves emberek rejtőznek, akik mézes pálinkával kínálják
a bámészkodó nagyérdeműt. A busójárás összekapcsolódik több utcányi kirakodó
vásárral. A vásári forgatagban értékes, minősített népművészeti termékeket
kínálnak az árusok. Felsorolni sem lehet a sok terméket, ami új gazdára vár. A laci-konyha
sültcsülkös, kolbászos kínálatának és a finom forralt bornak nem lehet
ellenállni.
Benne vagyunk a forgatagban, bámuljuk a busókat és igyekszünk a
közelükbe férkőzni.
A busójárás hagyománya ma már messze földön ismert népszokás.
2009. szeptemberében a világörökség részeként bejegyzésre kerül ama bizonyos
nagykönyvbe, hogy Magyarországon, a sokác népesség megőrizve régi szokását
különös farsangi ünnepet tart fenn, gazdagítva ezzel az emberiség kulturális
hagyományait.
A busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte
határozza meg. Régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a
mulatság. A busójáráshoz hasonló összejövetel más népeknél is megtalálható
télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepként.
A hagyomány eredetét törökűzési legendához is kapcsolják. A legenda
szerint a Mohácsi-sziget mocsárvilágába menekült őslakos sokácok megelégelve a
rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az
éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról.
Ennek azonban történeti alapja nincs, hiszen a sokácok betelepítése a Balkánról
az 1697-es év után kezdődött meg, tehát a törökök kivonulása után. A népszokás kiteljesedése
és híre a XVIII. század végétől számítható (Majd száz év a betelepítést
követően.).
A busó öltözete: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával
kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra, női bütykös harisnyát
húznak, lábukon bocskort viselnek. A bundát öv vagy marhakötél fogja össze derékban,
erre akasztják a marhakolompot. Kezükben kereplő vagy soktollú, fából
összeállított buzogány. Az álarc fűzfából faragott, festett, birkabőrcsuklyás,
szarvakkal ellátott viselet. A busókat jankelék kísérik, akik az utca népét hamuval,
liszttel, tollal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik. A lefátyolozott
arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli
jelmezű alakokat maskarának nevezik.
A busó régen a házakat járta, kereplővel, kolomppal és rút
képével elűzte a gonoszt a háztól, kifejezte jókívánságait, elvégezte
varázslatait és ezért cserébe megvendégelték.
A busójárás szinte észrevétlenül lett idegenforgalmi
látványosság. Misztériuma ma is vonza az embereket. Több busó csoport van, ezek
a Dunán átkelő, az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős, a
kiszebábus és más busó csoportok. A felvonulás után Mohács főterén szabad
farsangolás kezdődik.
A főtér közepén fából, ágakból összehordott hatalmas máglyarakás
várja beteljesedő sorsát. A színpadon hazai és határontúli együttesek lépnek
fel, bizonyítva hagyományaink szépségét, mind öltözetben, mind táncban.
És nem lehet mást írni, mint azt, hogy el kell oda menni! Mert van
ott minden. Látványban, mókában, kacagásban, kiszebábú, ördögkerék, lányölelés,
vízspriccelés, busó avatás, kereplő tíz centistől a nyolcvan centisig, amit
olyan könnyen forgatnak a markos busó legények, mint íródeák a pennát. Aztán a
tél koporsója vízre kerül, az ágyuk meg akkorát szólnak, majd ezerfelé szalad
tőle az ember. A huszárok, törökök és végvári vitézek táncoltatják a
pejparipákat, hogy örömében könnye csordul a jó érzésű embernek. Hát kérem, nem
egy rövid újságcikkbe való elbeszélés mindaz, amit ezen a szép napon láthattunk
és átélhettünk.
Mikor aztán az esthajnalcsillag felhunyorgott a leszálló esti
homályban, fellobbant a máglyaláng és örömmel vetítette fényét a táncoló
emberekre. A busók is táncoltak, dévajkodtak az emberekkel. Ezzel ért véget farsang
vasárnapja.
A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak majd, amikor az újabb
főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és
körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól és köszöntik a tavasz
eljövetelét.
Mi pedig kipirosodva, az egész napi jövésmenésben kissé elfáradva,
de boldog örömmel indultunk haza. A buszban előkerültek a vásárfiák és megnézegettük,
ki mit visz az otthoniaknak. Megérkezve Zamárdiba már csak egy feladata volt a
résztvevőknek, hogy leszállás előtt megköszönjék a szervezőknek ezt a szép,
élmény dús napot.
Zamárdi, 2009. március 2.
Szakáli
Anna