A NABE (Nők a
Balatonért Egyesület) Zamárdi Egyesülete szervezésében 2003. október 18.-ára
kirándulást szervezett a Vaskereszthez. Gyülekező, a Széles csapás és Fő utca
sarkán 11 órára volt megbeszélve. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Mivel a
kirándulást már régebben terveztük, így sajnos figyelmen kívül maradt, hogy ez
a szombat munkanap. Így aztán kilencen vágtunk neki az útnak.
A táj gyönyörű őszi
hangulatot árasztott, kellemes langy napsütéssel. A Széles csapáson
vissza-visszafordulva a Balaton felé, csodálatos látványként tárult elénk a tó
és a túlpart képe.
A kis csoportban
hamarosan olyan jó hangulatú tere-fere beszélgetés alakult ki, hogy az idő
múlását észre sem véve, háromnegyed óra alatt megérkeztünk a tett színhelyére.
Itt, meglepetésünkre Kertészné Szabó Ica várt bennünket lobogó tűzzel.
Őseink és a hely
tiszteletére a keresztnél egy gyertyát gyújtottunk. Voltak akik csendben
elmondták imádságukat.
Majd ezt követően a
hátizsákokból előkerültek a finomabbnál finomabb falatok. Hamarosan elkészültek
a nyársak, és nem kegyelmezve a kolozsvári szalonnának, nem csak megsütöttük,
de fel is faltuk őkelmét. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a
vegetáriánusok hamuban sült burgonyát, akarom mondani krumplit, vagyis belső
somogyiasan pityókát sütöttek maguknak. No meg egy kis pirítóst. De terítékre
kerültek a különféle pogácsák, sós és édes sütemények is.
Az étkezés és egymás
szíves kínálása után, voltak akik tovább mentek, folytatva a túrát. Mások gombára
vadászva bejárták a környéket. Őzláb, pöfeteg és szegfűgombából sikerült annyit
összeszedni, hogy egy kisebb vacsorára való legyen belőle.
Félhárom
magasságában a kis csoport hazafelé indult, a hegygerincen át, Kőhegy irányába.
Az erdő nagyon szép
ilyenkor ősszel. Csendessége jelzi a változás közeledtét. A lombok felveszik
ünneplő ruhájukat, tiszteletüket és talán köszönetüket is kifejezve a kapott
életért. A vörös, lila és sárga, sosem látott színváltozatait mutatja ilyenkor.
Ahol a dér nem lehelt búcsúcsókot a levelekre, ott a smaragdzöld még fényesen
hivalkodik a langymeleg fényben.
A Kőhegy tetején
lekanyarodtunk a keleti oldalra és ott bizony szívet szomorító látványként
fogadott bennünket az a tény, hogy alig egy hónapja voltunk itt szemetet
összeszedni és mintha itt sem jártunk volna. Nejlon zacskók, műanyag flakonok
és egyéb a természet számára „emészthetetlen” szemetek hevertek mindenütt.
Rögtön átalakultunk szemétgyűjtő csapattá és Maxi szorgos segédletével
hamarosan megtelt egy kb. 70 literes műanyag zsák, amit szintén az úton
találtunk. A dolog érthetetlen számunkra, mert a drága pénzen megépített és
rendezett, parkosított házak, pincék udvarában nem látni ilyen szemetet, de már
az úton, járdán, árkokban igen. Tessék mondani: Nagyon nehéz lehajolni érte?
Olyan ez, mint amikor valaki megfürdik, illatosítja magát, de visszaveszi a
szennyes ruhát. Milyen jó lenne megtanulni, hogy nem csak a kerítésig vagyunk
tulajdonosok. A Millenniumi emlékműnél a zsákot bekötve, annak rendje-módja
szerint elhelyeztük a szemetes kukában.
Ott, ahol reggel
találkoztunk, szívélyes jó hangulatban búcsúzva váltunk el egymástól,
megbeszélve, hogy október 22-én mi is ott leszünk az ünnepségen.
Zamárdi, 2003.
október 19.
Szakáli
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése